2014. december 21., vasárnap

Prológus

Prológus

Sziasztok. Ez itt az új történetem prológusa, remélem felkelti egy pár ember érdeklődését, és fogjátok olvasni. Az első részt még a következő héten megpróbálom feltenni. A történetben a One Direction összes tagja szerepelni fog. Tudom hogy már rengeteg történet van róluk, ezért is próbálok valami egyedit alkotni. Örülnék neki ha hagynátok pár komit, hogy mit gondoltok a prológus alapján, szerintetek megéri-e folytatni a történetet? 
Puszi: Rencsy xx

Gondoltál már arra, hogy vajon mi vár ránk a túloldalon? Mi vár ránk akkor ha meghalunk? 
Én már sokszor gondoltam erre, de nem tudok elképzelni semmit, úgy értem sem a poklot ahol örökös tűz ég a végtelenségig, sem a mennyet, ahol az elhunyt embereknek angyalszárnyuk van, mint a filmekben. Én úgy képzelem, hogy meghalunk, és utána már nincs semmi. Pedig lassan én is valamelyik oldalon leszek akármit is hiszek, ugyanis halálos beteg vagyok. Szívelégtelenséggel születtem, amit egészen fél évvel ezelőttig az orvosok gyógyszerekkel remekül kezeltek, viszont mióta volt fél éve egy tüdőgyulladásom, azóta minden megváltozott. A beteg szívem miatt én alapból nehezebben lábaltam ki belőle, és miután meggyógyultam kiderült, hogy mégsem teljesen épültem fel. A betegségből visszamaradt egy gyulladásos vírus, ami megtámadta a szívem. Ami annyit jelent, hogyha egy éven belül nem kapok új szívet, akkor meghalok, mivel leáll a szívműködésem. Mikor ezt megtudtuk az édesapámmal akivel élek, eléggé megzuhantunk, hiszen nem hittem, hogy ilyen hamar meg fogok halni. Viszont még élek, és eldöntöttem, hogy hátralévő életemet boldogan fogom leélni, bármi is történjék. A nevem Izabella Hart, tizennyolc éves vagyok, és ez az én életem története. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése