Na jó, nem untatlak tovább titeket, jó olvasást!
Rencsy xx
-4.rész-
Izabella szemszöge
Mikor hazaértünk hozzánk a konyhába mentünk, és nekiálltam tejfölös csirkét csinálni, mivel mind eléggé éhesek voltunk. Másfél óra múlva mikor készen lettem elkezdtem mindenkinek tálalni, de hirtelen elkezdett szúrni a szívem, így gyorsan letettem az edényt mielőtt még a földön landolt volna, és elkezdtem lassan venni a levegőt, és persze próbáltam egyenletesen lélegezni, ám ez nem mindig olyan egyszerű. Ha bepánikolok akkor elkezdtem kapkodni a levegőt, és azzal csak még rosszabb lesz.
-Bella, jól vagy?- kérdezte Liam, aki megfogta a karomat, és leültetett egy székre.
-Hozzatok neki egy vizes törlőruhát.-utasította a fiúkat, mire Zayn már ugrott is, közben pedig Liam el sem mozdult mellőlem, és folyton kérdezgetett hogy hogy vagyok, de nem tudtam neki válaszolni a fájdalomtól. Mikor Zayn átadta neki a vizes ruhát elkezdte vele hűteni az arcomat, én pedig kezdtem jobban lenni.
-Jobban vagy Bella?- kérdezte Zayn a bal oldalamról.
-Igen, már igen. Köszönöm srácok, és bocsánat hogy így megijesztettelek titeket.- beszéltem halkan, és közben rosszul éreztem magam, hiszen milyen nehéz lehet már nekik, csakúgy mint apának.
-Nincs mit köszönnöd Bella, és ne kérj bocsánatot olyanért, amiről nem tehetsz. Ez nem a te hibád, és örülünk hogy jobban vagy.- mosolygott rám halványan Harry. Miután vagy fél óráig győzködtem őket hogy most már tényleg jól vagyok végre békén hagytak, és elkezdtünk enni, de lehetett érezni, hogy aggódnak értem.Körülbelül tíz percig bírtam, utána idegesen csaptam le a villámat a tányérra, mire mind rám kapták a tekintetüket.
-Elegem van! Mi a fenéért nem hiszitek el, hogy jól vagyok. Nem kell értem aggódnia senkinek, minden rendben. Egy kicsit rosszul voltam de már elmúlt. Ennél már csak rosszabb lesz, úgyhogy ha csak sajnálkozó tekintettel tudtok nézni, akkor inkább ne gyertek. Utálom hogy mindenki így néz rám, elég aput így látnom minden nap. Tudom hogy nehéz mindannyiótoknak, de nekem sem könnyű, főleg hogy velem történik, de próbálok néha elfeledkezni róla, hogy addig se gondoljak a rosszra, de ha aggódva figyelitek minden lépésemet, akkor nem olyan könnyű elfelejteni akár pár órára is.- mondtam, majd felálltam. Az arcukon sajnálat tükröződött, de most azért, mert nem tudták hogy ez rosszul esik nekem.
-Sajnálom hogy kiakadtam. Elmegyek sétálni egy kicsit, ha apa jönne mondjátok meg neki, hogy két óra múlva jövök. Este pedig akkor mehetünk hozzátok. Sziasztok.- szólaltam meg, és indultam volna, ha valaki nem kapja el a kezem. Mikor hátranéztem Zayn barna íriszeivel találtam szembe magam.
-Én is megyek!- jelentette ki határozottan, és már fel is állt.
-Nem! Egyedül megyek, szükségem van egy kis egyedüllétre. Nem vagyok kisgyerek akit őrizni kell éjjel-nappal. Jogom van ahhoz, hogy elmenjek, akár egyedül is ha akarok. Ha társaságra vágytam volna, akkor megkértem volna valamelyikőtöket.
-Nem érdekel. Nem akarjuk hogy bajod essen, értsd meg. Mind szeretünk téged és aggódunk érted. Lemaradok mögötted ha kell, de hagy menjek. Ha rosszul lennél legalább ott leszek a közelben.- mondta Zayn, mire én sóhajtottam egy nagyot. Nem akarom hogy velem jöjjön valaki is, viszont nem akarom megbántani sem.
-Jó gyere, de maradj le tőlem egy kicsit.- mondtam, mire ő bólintott egyet egy győzedelmes mosollyal az arcán. Elköszöntünk a fiúktól akik folytatták a kajálást, felvettük a cipőinket és elindultunk. A lábaim szinte maguktól vittek, és csak azt vettem észre, hogy a Hyde park bejáratán lépek be. Egész végig mintha itt sem lettem volna, mégis tudatosan jöttem ide. Imádom ezt a helyet, ha gondolkozni szeretnék, mindig ide jövök. A természet mindig megnyugtat, és itt általában tényleg egyedül tudok lenni, ha nem találkozok rajongókkal, akikkel mosolyogva megcsinálom a képeket és adok nekik aláírást, aztán már megyek is tovább. Most sem álltam meg egyik padnál sem, hanem mentem tovább, egészen egy vastag fasorig a park vége felé. Erre már nem igazán járnak, most is csak egy-két gyerek futkározik itt. A fasornál van egy kis lyuk, amin ha kicsit lejjebb hajolok simán beférek. Oda sétáltam, és mint mindig, most is bebújtam köztük, majd az ott lévő fák egyikéhez sétáltam, és leültem a tövébe. Tekintetem Zaynre kalandozott, aki nagy nehezen átverekedte magát a kis helyen, aztán leült a velem szemben lévő fa tövébe.
-Ide jöhetsz ha szeretnél.- szólaltam meg halkan. A gondolkozást mellette is tudom csinálni, és nem szeretem ha néznek. Nem szólalt meg, csak felállt és mellém sétálva leült ő is a fűbe. Csak néztem magam elé, és gondolkoztam. Hogy min? Magam sem tudom megmondani pontosan, ugyanis a gondolatok olyan gyorsan váltották egymást az agyamban, hogy nem tudtam egyre figyelni.
-Min gondolkozol ennyire?- szólalt meg mellettem Zayn mély hangján. Ránéztem és elmosolyodtam.
-Nem fontos, csak jelentéktelen dolgokon.- válaszoltam, majd felcsillant a szemem.
-Énekelsz nekem valamit?- néztem Zaynre csillogó szemekkel. Imádom a hangjukat, és szeretem őket hallani, az ő hangjában pedig van valami, ami olyan különlegessé teszi. Louis hangját is imádom, de a Zaynében van valami, amitől az övé valamivel jobban tetszik, mint a többieké.
-És mit énekeljek?- kérdezi mosolyogva.
-Little Things.- vágom rá egyből. Imádom ezt a dalt, annyira szép. Mosolyogva bólintott, és elkezdett énekelni. A hangja most is elkápráztatott. A fiúk részeit is énekelte, én pedig mosolyogva figyeltem, ahogy a szöveg közben az arcvonásai változnak.
Zayn szemszöge
Ahogy énekeltem figyeltem Bellát. Tudom hogy szereti ha éneklünk neki. Nem bántam meg hogy eljöttem vele, addig is kettesben lehetünk. Bella egy csodálatos személyiség. Nem lehet elmagyarázni, hogy pontosan milyen is ő. Különleges, és talán éppen ezért szerettem bele. Persze nem azt mondom hogy a külseje nem érdekel, hiszen gyönyörű lány, de engem benne nem csak az érdekelt, hogy megfektessem. Szeretek vele beszélgetni, vagy esetleg csak vele lenni és nézni őt. Ha jó kedve van és mosolyog, a mosolya engem is jókedvre derít. Ha pedig szomorú, akkor én is lehangolt vagyok. Ezért is vagyunk vele minél többet, hogy ne gondoljon a betegségére, és hogy vele legyünk és tartsuk benne a lelket. Esküszöm ha lehetne odaadnám neki én a szívemet hogy ő élhessen, de ez lehetetlen. Igaz néha tényleg sajnálkozva nézzük, de nem tehetünk róla. Szeretjük őt, és nehéz minden nap úgy vigyorogni a kamerák és a rajongók előtt, mintha minden rendben lenne, pedig nincs így.
Amikor befejeztem a dalt Bellára néztem, aki még mindig mosolyogva figyelt.
-Zayn, ez eszméletlen volt, mint mindig.- ölelt meg, én pedig örömmel viszonoztam ezt a gesztusát.
-Nemsokára mennünk kell. Már biztos otthon van Steve is, és halálra aggódja magát, hogy hol lehetsz.-szólaltam meg pár perc múlva.
-Rendben menjünk. Köszönöm Zayn, nem is volt olyan rossz, hogy eljöttél velem, így legalább volt társaságom, és hallhattam a hangodat is.- mosolygott rám, aztán hozzám bújt, mivel eléggé lehűlt a levegő. Hát ilyen London, egyik pillanatban meleg van, a másikban meg mindjárt esik az eső. De most az egyszer imádom ezt az időt, ugyanis így legalább élvezhetem Bella közelségét míg vissza nem érünk. Remélem hogy sikerül majd közelebb kerülnöm hozzá, mert nem fogom engedni, hogy másé legyen. Szeretem őt, és elérem hogy belém szeressen.
-Bella, jól vagy?- kérdezte Liam, aki megfogta a karomat, és leültetett egy székre.
-Hozzatok neki egy vizes törlőruhát.-utasította a fiúkat, mire Zayn már ugrott is, közben pedig Liam el sem mozdult mellőlem, és folyton kérdezgetett hogy hogy vagyok, de nem tudtam neki válaszolni a fájdalomtól. Mikor Zayn átadta neki a vizes ruhát elkezdte vele hűteni az arcomat, én pedig kezdtem jobban lenni.
-Jobban vagy Bella?- kérdezte Zayn a bal oldalamról.
-Igen, már igen. Köszönöm srácok, és bocsánat hogy így megijesztettelek titeket.- beszéltem halkan, és közben rosszul éreztem magam, hiszen milyen nehéz lehet már nekik, csakúgy mint apának.
-Nincs mit köszönnöd Bella, és ne kérj bocsánatot olyanért, amiről nem tehetsz. Ez nem a te hibád, és örülünk hogy jobban vagy.- mosolygott rám halványan Harry. Miután vagy fél óráig győzködtem őket hogy most már tényleg jól vagyok végre békén hagytak, és elkezdtünk enni, de lehetett érezni, hogy aggódnak értem.Körülbelül tíz percig bírtam, utána idegesen csaptam le a villámat a tányérra, mire mind rám kapták a tekintetüket.
-Elegem van! Mi a fenéért nem hiszitek el, hogy jól vagyok. Nem kell értem aggódnia senkinek, minden rendben. Egy kicsit rosszul voltam de már elmúlt. Ennél már csak rosszabb lesz, úgyhogy ha csak sajnálkozó tekintettel tudtok nézni, akkor inkább ne gyertek. Utálom hogy mindenki így néz rám, elég aput így látnom minden nap. Tudom hogy nehéz mindannyiótoknak, de nekem sem könnyű, főleg hogy velem történik, de próbálok néha elfeledkezni róla, hogy addig se gondoljak a rosszra, de ha aggódva figyelitek minden lépésemet, akkor nem olyan könnyű elfelejteni akár pár órára is.- mondtam, majd felálltam. Az arcukon sajnálat tükröződött, de most azért, mert nem tudták hogy ez rosszul esik nekem.
-Sajnálom hogy kiakadtam. Elmegyek sétálni egy kicsit, ha apa jönne mondjátok meg neki, hogy két óra múlva jövök. Este pedig akkor mehetünk hozzátok. Sziasztok.- szólaltam meg, és indultam volna, ha valaki nem kapja el a kezem. Mikor hátranéztem Zayn barna íriszeivel találtam szembe magam.
-Én is megyek!- jelentette ki határozottan, és már fel is állt.
-Nem! Egyedül megyek, szükségem van egy kis egyedüllétre. Nem vagyok kisgyerek akit őrizni kell éjjel-nappal. Jogom van ahhoz, hogy elmenjek, akár egyedül is ha akarok. Ha társaságra vágytam volna, akkor megkértem volna valamelyikőtöket.
-Nem érdekel. Nem akarjuk hogy bajod essen, értsd meg. Mind szeretünk téged és aggódunk érted. Lemaradok mögötted ha kell, de hagy menjek. Ha rosszul lennél legalább ott leszek a közelben.- mondta Zayn, mire én sóhajtottam egy nagyot. Nem akarom hogy velem jöjjön valaki is, viszont nem akarom megbántani sem.
-Jó gyere, de maradj le tőlem egy kicsit.- mondtam, mire ő bólintott egyet egy győzedelmes mosollyal az arcán. Elköszöntünk a fiúktól akik folytatták a kajálást, felvettük a cipőinket és elindultunk. A lábaim szinte maguktól vittek, és csak azt vettem észre, hogy a Hyde park bejáratán lépek be. Egész végig mintha itt sem lettem volna, mégis tudatosan jöttem ide. Imádom ezt a helyet, ha gondolkozni szeretnék, mindig ide jövök. A természet mindig megnyugtat, és itt általában tényleg egyedül tudok lenni, ha nem találkozok rajongókkal, akikkel mosolyogva megcsinálom a képeket és adok nekik aláírást, aztán már megyek is tovább. Most sem álltam meg egyik padnál sem, hanem mentem tovább, egészen egy vastag fasorig a park vége felé. Erre már nem igazán járnak, most is csak egy-két gyerek futkározik itt. A fasornál van egy kis lyuk, amin ha kicsit lejjebb hajolok simán beférek. Oda sétáltam, és mint mindig, most is bebújtam köztük, majd az ott lévő fák egyikéhez sétáltam, és leültem a tövébe. Tekintetem Zaynre kalandozott, aki nagy nehezen átverekedte magát a kis helyen, aztán leült a velem szemben lévő fa tövébe.
-Ide jöhetsz ha szeretnél.- szólaltam meg halkan. A gondolkozást mellette is tudom csinálni, és nem szeretem ha néznek. Nem szólalt meg, csak felállt és mellém sétálva leült ő is a fűbe. Csak néztem magam elé, és gondolkoztam. Hogy min? Magam sem tudom megmondani pontosan, ugyanis a gondolatok olyan gyorsan váltották egymást az agyamban, hogy nem tudtam egyre figyelni.
-Min gondolkozol ennyire?- szólalt meg mellettem Zayn mély hangján. Ránéztem és elmosolyodtam.
-Nem fontos, csak jelentéktelen dolgokon.- válaszoltam, majd felcsillant a szemem.
-Énekelsz nekem valamit?- néztem Zaynre csillogó szemekkel. Imádom a hangjukat, és szeretem őket hallani, az ő hangjában pedig van valami, ami olyan különlegessé teszi. Louis hangját is imádom, de a Zaynében van valami, amitől az övé valamivel jobban tetszik, mint a többieké.
-És mit énekeljek?- kérdezi mosolyogva.
-Little Things.- vágom rá egyből. Imádom ezt a dalt, annyira szép. Mosolyogva bólintott, és elkezdett énekelni. A hangja most is elkápráztatott. A fiúk részeit is énekelte, én pedig mosolyogva figyeltem, ahogy a szöveg közben az arcvonásai változnak.
Zayn szemszöge
Ahogy énekeltem figyeltem Bellát. Tudom hogy szereti ha éneklünk neki. Nem bántam meg hogy eljöttem vele, addig is kettesben lehetünk. Bella egy csodálatos személyiség. Nem lehet elmagyarázni, hogy pontosan milyen is ő. Különleges, és talán éppen ezért szerettem bele. Persze nem azt mondom hogy a külseje nem érdekel, hiszen gyönyörű lány, de engem benne nem csak az érdekelt, hogy megfektessem. Szeretek vele beszélgetni, vagy esetleg csak vele lenni és nézni őt. Ha jó kedve van és mosolyog, a mosolya engem is jókedvre derít. Ha pedig szomorú, akkor én is lehangolt vagyok. Ezért is vagyunk vele minél többet, hogy ne gondoljon a betegségére, és hogy vele legyünk és tartsuk benne a lelket. Esküszöm ha lehetne odaadnám neki én a szívemet hogy ő élhessen, de ez lehetetlen. Igaz néha tényleg sajnálkozva nézzük, de nem tehetünk róla. Szeretjük őt, és nehéz minden nap úgy vigyorogni a kamerák és a rajongók előtt, mintha minden rendben lenne, pedig nincs így.
Amikor befejeztem a dalt Bellára néztem, aki még mindig mosolyogva figyelt.
-Zayn, ez eszméletlen volt, mint mindig.- ölelt meg, én pedig örömmel viszonoztam ezt a gesztusát.
-Nemsokára mennünk kell. Már biztos otthon van Steve is, és halálra aggódja magát, hogy hol lehetsz.-szólaltam meg pár perc múlva.
-Rendben menjünk. Köszönöm Zayn, nem is volt olyan rossz, hogy eljöttél velem, így legalább volt társaságom, és hallhattam a hangodat is.- mosolygott rám, aztán hozzám bújt, mivel eléggé lehűlt a levegő. Hát ilyen London, egyik pillanatban meleg van, a másikban meg mindjárt esik az eső. De most az egyszer imádom ezt az időt, ugyanis így legalább élvezhetem Bella közelségét míg vissza nem érünk. Remélem hogy sikerül majd közelebb kerülnöm hozzá, mert nem fogom engedni, hogy másé legyen. Szeretem őt, és elérem hogy belém szeressen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése